Tisztelt Látogatónk, kedves Tagtársak!


Egyesületünk 1947. július 27-én alakult meg a X-es körzetben. Városunkat ugyanez évben október 1-jén alapították, tehát egyesületünk idősebb nála.

Tagságunkat az alapításkor és később is alapvetően bányászok alkották, akik a nehéz fizikai munka után, a föld alól feljőve a szabad levegőn szerették volna eltölteni szabadidejüket, élni horgász szenvedélyüknek, hogy az egyesület által biztosított vízpartokon tudjanak kikapcsolódni, pihenni. Megalakulásunkkor kb 200 fő tagságot számoltunk. Az egyesület működéséhez sikerült bérbe venni a Bánhida és Rákosiakna között lévő 52 kat. hold területű Környei, Farkas és Tükör tavakat (8 tó) igen kedvező feltételekkel. A tavak üzembehelyezése 1947. őszén történt. A tavak hallal történő betelepítéséig 300 horgászengedélyt szereztek támogatóink a környei halastavon a horgásztagoknak.

Alapító elnökünk: Harmat Rezső iskola igazgató

Titkár: Szalontai Gyula a Síkvölgyi Bányaüzem aknásza

Vezetőségi tagok:

  • Miskolci Károly
  • Haller Zsigmond
  • Romhányi Gyula
  • Bélafalvi János

Alakuláskor a tagdíj összege 10,- Ft volt, melyből 2,- Ft a halőrt illette.

Ugyanez évben még egy horgászcsoport működött a Bánhidai Erőműnél a “Vasas Horgászcsoport”. A két csoport 1949-ben egyesült. Az egyesülés nem csak többé-kevésbé közös óhaj, hanem kényszerűség is volt, mert így nagyobb tagsággal, újabb horgászterületekkel gyarapodott az egyesület.

Jelenleg +500 tagunk van, a területeink is változtak a múltban, az egyesületünk hidegvizes csoportjai különváltak és önálló horgász egyesületeket alapítottak.  ( Sikvölgy, Környebánya, Somló, Felsőgalla, Mányibánya üzemi csoport………) De egyesületünk továbbra is működik, várja új tagjait. Megpróbálja a horgászokat összefogni, gazdag programok szervezésével tagtársainknak a szabadidejük eltöltését biztosítani.

Hajnal Kálmán elnök

Kategória: Hírek | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?