Gyermektáborok minden évben!
A horgászegyesületünk működésének egyik legfőbb célja a horgászsport népszerűsítése, a fiatalok szabadidejének ésszerű, biztonságos programokkal való kitöltése. Erre egy kitűnő lehetőség a nyári horgásztáborozás.
bővebben
A horgászvízről
A tavat Komárom Esztergom Megye legnagyobb vízfolyásának, a Vértes hegység lábánál eredő 47,5 Km hosszú Által ér tatabányára érkező szakaszának a felduzzasztásával hozták létre a múlt század első harmadában az 1930-as években.
bővebben

Verseny és Rendezvényház Avató a Cenin Éjszakai, 14órás, Páros, Fenekezős, Nagy halas horgász verseny a Tatabányai Erőműi tavon

A verseny kiírása a következő:
– A verseny ideje: 2024.08.17.-e
– Helyszín: Tatabányai Erőműi tó, az Új Verseny és Rendezvény házánál.
– Megközelítés: a Fürdő utca felől.
– Gyülekezés: Augusztus 17.-én, délután, szombaton 16 órától.
– A verseny megnyitása: 16.45-kor, Sorsolás 17-órától, Majd a versenyhelyek elmagyarázása, azok
elfoglalása. Etetés: 17.45-től.
– A verseny 18-órakor kezdődik, a végét jelző dudaszó reggel 8 órakor hangzik fel! A dudaszó el-
hangzása előtt megakasztott hal még érvényes, amit időben jelezni kell!
– Páros horgászverseny, akár az egyik személy, de akár mindkét személy is lehet Hölgy. De alkothatja a
párost egy Felnőtt és egy IFI versenyző is.
– Mindegy ki dob, ki fáraszt, ki etet!
– Etetés: Etetőhajó kivételével Bármilyen módszerrel lehetséges / etetőrakéta, parittya, csúzli, óriás csúzli,
bojli dobó cső/
– Etetés mennyisége nincs korlátozva.
– Csali: Bármilyen élőcsali /kishal kivételével/, bojlik, pelletek, magvas csalik, pop-ups-ok, wafters-ek.
– Gumikukorica használata TILOS!
– Módszerek: bojlis, kosaras, féderes, pickerezős módszer.
– Csapatonként két bot, botonként egy-egy horog!
– Fonott FŐZSINÓR használata tilos! Fonott dobóelőke használata megengedett /max.15m/
– Nagy halas verseny, keszeg, kárász nem kerül mérlegelésre, azonnal vissza kell helyezni Őket a vízbe.
– Halfajták: bármilyen a tóban élő NEMES hal.
– Haltartás: lehetőleg nagyobb méretű gyűrűs szákban, csapatonként lehet két szák is.
– Egy szákban 5db nemeshalnál nem lehet több. Mérlegelést kell kérni. Ha valahol 5db-nál több halat
találnak a mérlegelők, ott az 5db feletti halakat mérlegelés nélkül vissza kell engedni a vízbe.
Ez a szabály kizárólag a halak védelmében és a nyári nagy meleg miatt van!!!
– Kb 5kg feletti súlyú hal esetén is azonnali mérlegelést kell kérni.
– Halmatrac vagy halbölcső, valamint fertőtlenítő folyadék használata kötelező!
– Koi pontyot, tokhalat, compót mérlegelés után azonnal vissza kell engedni a vízbe!
– A koi, a tokhal, a compó és a harcsa mérlegelésnél duplán számít! A legnagyobb halnál
nem számít a dupla mérlegelés.
– A verseny pénzdíjas, + Oklevelek.
– A verseny ideje alatt 22 órakörül egyszeri étkezés.
– A verseny ideje alatt BÜFÉ működik.
– Díjazás: a mérlegelés szerinti első NÉGY helyezett! Plusz a legnagyobb halat fogó versenyző is
díjazva lesz.
I. díj 120.000 ft
II. díj 80.000ft
III. díj 60.000ft
IV. díj 40.000ft
V. díj 30.000ft Legnagyobb hal /egy személy/
– Nevezési díj: 30.000ft csapatonként , 15.000ft/fő,
– Maximum 30 csapat jelentkezését tudjuk elfogadni, jelentkezési sorrendben a névsort
folyamatosan közöljük a kiírás folytatásában.
– A versenyszabályokat megpróbáltuk úgy kialakítani, hogy mindegyik Csapatnak
legyen esélye valamilyen Jó eredmény elérésére.
– 20 csapatszám alatti létszám esetén a díjazás változtatásának lehetőségét fenn-
tartja a vezetőség.
– Jelentkezés : a 06 20 9 281 440-es telefonszámon lehetséges, Hajnal Kálmánnál
Mindenkinek kitűnő és eredményes versenyzést kívánunk!!!
2024.07.28 Tatabánya

A Tatabányai Jószerencsét KTHE vezetősége

1. Szabó Attila László és Horváth István
2. Cseh Attila és Mikola Levente
3. Horváth Béla és Hamburger István
4. Bóka Gábor és Bóka Gábriel
5. Danó Kálmán és Belán Zsolt
6. Ifj Ungi Lajos és Hajnal Kálmán
7. Dr Dara János és Harnus Attila
8. Bordács Krisztián és Paulics Szabolcs
9. Herceg János és Társa
10.Horváth Kálmán és Szabó Csaba
11. Gáspár István és Zuzánszky Gábor
12. Torma József és Torma Máté TORMA-HALAK
13. Smölc Márk Szavér és Molnár János Péter
14. Selmeci Gábor és Farkas Tibor
15. Téceli Péter és Peti Csaba
16. Lokodi Attila és Pis Zsombók
17. Hajdu Imre és Párja
18.
19.
20.
22.
23.
24
25.
26.
27.
28.
29.
30.



Elérhetőségeink

Tatabányai “Jó-szerencsét” Természet-Környezetvédő Horgász Egyesület

A tó megközelíthetősége